Egyáltalán minek ez az egész? Mire jó? Mitől is félek valójában? Azt tudom, hogy csak az érzés áll fenn, de nincs tárgya, nincs célja. Meztelen félelemérzés ez. Valami elhatalmasodott céltalan seb a lelkemben, aminek már nincs konkrét közvetlen oka, csak úgy ott van, önfenntartóan. És igen, bebizonyosodott, hogy a szédülés, bizony a szorongás része, velejárója, ereje összefügg a szorongás nagyságával még akkor is, ha sokszor úgy érzem, hogy nem szorongok, mégis szédülök.

 

 

Tehát, Dr. Claire Weekes szavait nagyon komolyan meg kell fontolni és szüntelenül gyakorolni kell (ezt a pánik kapcsán fogalmazta meg, de ez is csak ugye egyfajta szorongás):

 

„mert ez a betegség nagy részben azon múlik, hogyan gondolkodsz, hogyan viszonyulsz a félelemhez, a pánikhoz. Látszólag az átélt érzelmek és érzetek adják a betegség alapját – csakhogy az, hogy hogyan érzel a gondolkodáson múlik” (Idézet: tulapanikon.blog.hu – Linux Fan, köszönet érte!).

 

Ez kapásból nem megy, nem is mehet, mert a félelem a zsigereimmé vált, hiszen ezzel keltem ezzel feküdtem, az emlegetett szint eltolódott. Egy biztos, másképp közelítek hozzá ez után.