The Way to Eliminate the Mirror Anxiety is
A szorongás megszüntetésének útja:
Csak annyit mondanék, hogy pontosan tudom hogy éreztek. Én a szó szoros értelmében a következő módon űztem ki az életemből a szorongást:
A) Soha ne higyj a szorongásodnak! Ezek a gondolatok mind teljesen
normálisak,amelyek másokban is ugyanígy felvetődnek, csak mi különösen érzékenyen reagálunk rájuk.
B) Keress más megoldást is, mint a modernkori orvoslás. Emlékezz, ők sem kínálnak tökéletes megoldást, és a klinikai pszichológia is többnyire teória csakúgy mint a spirituális gyógyítás. Tehát, mivel mindenki másképpen segít saját magán, próbáld meg te is.
C) Szó szerint nézz szembe a félelemmel. Egyszerűen sosem leszel képes azokat a dolgokat megtenni, amikre félelemmel gondolsz.
D) Jegyezd meg, ahogyan a következőket olvasod, szorongásod majd egy kicsit lecsökken és ahogyan a szorongással lenni szokott, később majd új tárgyat fog találni magának:
- Az eredeti félelem (feltételezés): súlyos mentális betegség kifejlődése
- Enyhülést jelent annak a tudata, hogy mások pontosan ugyanettől a félelemtől szenvednek. Ettől egy kicsit jobban érezzük magunkat.
- Néhány másodperc múlva a gondolat visszatér: “Nos, mi van akkor, ha nekem mégiscsak van ….súlyos mentális betegségem, mert…” vagy “mivan, hacsak nem vették észre” vagy “Én másképpen érzékelek dolgokat és ezért biztos, hogy beteg vagyok!”
E). Rendben. Most már teljesen ilyedt vagy. Megkövültél! A szó szoros értelmében ezek a gondolatok okozzák a gyötrelmeidet, azalatt is, míg ezt olvasod. Talán úgy érzed, hogy a tudatod ködös, és újra és újra olvasod ezeket a mondatokat, mert nem tudsz koncentrálni. De mindez nem a vég, hiszen az agyad képes meggyógyítani önmagát.
Nem vagy beteg! Sem mentálisan, sem érzelmileg vagy spirituálisan! Belső ingerek hatására változott meg a viselkedésed. Emberek vagyunk, a félelem az egyik érzelem, amit érezhetünk. Azok az emberek, akik tényleg betegek, nem éreznek félelmet azoktól a gondolatoktól, amiket mi érzünk, mindig, mindig emlékezz erre.
Te képes vagy rá, hogy jobban legyél és jobban is leszel! Nem arra gondolok, hogy csak egy időre, hanem arra, hogy képes vagy rá, hogy kifejlessz olyan technikákat, amelyekkel el tudod hárítani a negatív gondolatokat, ahogy én is.
Most megmutatom azokat a praktikákat, amelyekkel a félelem ellen küzdhetsz. ÉS GYAKOROLD IS ŐKET! KÜZDJ A FÉLELEM ELLEN OFFENZÍV MÓDON!
1. Válassz egy nyugodt helyet, légy egyedül és ülj le. Képzeld el amennyire csak tudod a lehető legrosszabb dolgot, ami történhet veled valaha is. (Amit elképzelsz, ez a félelmed igazi tárgya.) Légy nyitott rá. Hagyd, hogy teljesen átjárjon. Te és Én pontosan tudjuk, hogy a szorongás az nem olyasmi, amit könnyű megállítani….hiszen már olyan sokmindent kipróbáltunk. De emlékezz, benned és nem rajtad kívül van a félelem. Hagyd, hogy teljesen átjárjon a félelem érzése és a gondolat, hogy amitől félsz, az mennyire szörnyű. Meg kell próbálnod becsületesen a lehető legrosszabbat átélni.
Most észreveszed, hogy ez nem is annyira rossz, mint ahogy gondoltad. Már éreztél hasonlót több százszor ezelőtt is. Amit érzel, az mind csak annak az emléke és visszatükröződése, amit akkor tapasztaltál meg, amikor először kerültél szembe ezzel a szorongással.
Gondolkodj el ezen. Ülj csendesen.
2. A legjobb eszköz: blokkolás használata! Ez a technika visszafordítja a félelmes gondolatokra adott reakcióidat. Ahelyett, hogy először a gondolatokat élnéd át, majd ezt követően a tünetek jelennének meg, az történik, hogy először az adrenalin szabadul fel, majd megjelennek a tünetek. Ez elsőre nem tűnik lényegesnek, de megértése nagyban megkönnyíti a következő lépés végrehajtását.
(Note: During this exercise you will get scary thoughts ABOUT scary thoughts. You will worry about this not working. You will worry about all the things that will pull you into anxiety. This is normal and is just a part of your anxiety, obviously right?)
(Megjegyzés: ez alatt a gyakorlat alatt ilyesztő gondolataid támadnak majd az ilyesztő gondolatokról. Azért aggódsz majd, hogy ez nem működik. Aggódni fogsz azért is, hogy ezek a gondolatok tovább súlyosbítják szorongásodat. Ez teljesen normális és ez csak a része a szorongásodnak, nyilvánvaló nem?
Ülj le és hunyd be a szemed, amikor kezdesz szorongani (tedd ezt amikor csak tudod, de elsősorban egyedül a „biztonságos zónában”, pl. otthon) és érezd át, ahogyan gondolataid gyorsabban áramlanak, minthogy azt tudatosan fel tudnád dolgozni, megszűrni és racionálisan végiggondolni. A gondolataid a tudatos gondolatokkal együtt áramlanak mindenről és mindenkor. Ezek mind jó vagy semleges gondolatok. Ez alatt a tudatalattid folyamatosan megpróbálja a figyelmedet a szorongáson tartani, de te csak hagyd, hogy gondolataid szabadon áramoljanak. Ne gondolkodj el a szavak, gondolatok jelentésén, amiket a szorongásod megpróbál tudatosítani benned. A szorongás a nyelvben és a szavak jelentésében él, mivel ez a jelentés az, amivel te a szorongásodra reagálsz az emlékeiden keresztül (és a szavak jelentésének ismeretén keresztül). Ne szabad úgy érezned, hogy egy-egy gondolat valami új, vagy valami újat hordoz, hiszen erre már mind gondoltál ezelőtt is. Tedd ezt meg újra és újra és újra egészen addig, míg el nem fáradsz, vagy meg nem unod. Végső fokon ebben a pillanatban képes vagy kirekeszteni, blokkolni ezeket a félelmetes gondolatokat. Garantáltan! Teljes szívemből és lelkemből ígérem neked.
És most, tudd meg, hogy szokássá kell fejlesztened ezt a gyakorlatot és mint bármely más képesség, egyre jobb és jobb lesz a gyakorlással.
3. Színezd a gondolataid vidámsággal és boldogsággal. Tedd az ellenkezőjét annak, amit a szorongásod sugall neked. Ha éppen egy szelet kenyeret akarsz vágni és épp az jut eszedbe, hogy „mivan, ha a késsel…” nézz vele szembe és szeleteld a kenyeret tovább. Semmi nem fog történni, ez csak egy gondolat. Ha arra gondolsz, hogy „mi lesz, ha szegénnyé válok?” nem fog téged automatikusan szegénnyé tenni. Elfogadni a szorongást és létezni vele, a szorongást természetes dologgá teszi, ez mind nyílvánvaló, a természet törvénye. Boldognak lenni a jövőt is boldoggá teszi (vagy képessé tesz minket a boldogság elfogadására) és ugyanakkor szorongóan élni a jövőtől való félelmet szüli meg (vagy a félelem elfogadsát segíti elő). A félelem csak egy átmeneti állapota az elménknek és csak annak a figyelmen kívül hagyása tartja életben, hogy felismerjük: ez csak szorongás, semmi több. Ez mindössze az oka annak, amiért félünk, mert folyamatosan a fellobbanó rossz gondolatokra reagálunk érzelmileg ahelyett, hogy figyelmen kívül hagynánk őket, ahogyan azt elménk analitikus része teszi. Minden embernek eszébe jutnak ugyanazok a gondolatok amik nekünk, azzal a különbséggel, hogy sokkal inkább arra kondicionáltuk magunkat, hogy jelentőséget tulajdonítsunk mindezeknek.
Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás! Ez egy képesség, a probléma elfeledhető. Egy probléma, csakúgy mint az alkohol, drogok, stb, mindegyikük megoldható pusztán önerőből is.
Összefoglalva:
Az első szorongásos roham egy tükör volt előtted. A következő roham azért következett be, mert féltél attól, hogy az első megismétlődik és ez egy következő tükröt állított az elsőről. És most rápillantasz azokra a hosszú és sötét folyosókra, amelyek tele vannak már ezekkel a tükrökkel, és amelyek újabb és újabb negatív perspektívákat adnak (ezek a te változatos, szorongással teli gondolataid).
Ezeknek a technikáknak a gyakorlásával meg fogod tanulni az újra fókuszálást és meg fogod látni a valódi világot és képes leszel figyelmen kívül hagyni a soha véget nem érő sötét ciklusát a negatív gondolatoknak.
Reménykedem a sikeretekben teljesz szívemből!
Jorden Eric Wagner
Prince Edward Island, Canada
Forrás: http://ehealthforum.com/health/ocd-anxiety-depression-t226680.html
Az előbbi bejegyzés alapján úgy tűnik, hogy a hiba az, hogy meg AKAROM oldani a helyzetet. Itt az akarás szónak nagy jelentősége van, mert egyben küzdelmet is jelent. Akarni ez esetben annyi, mint küzdeni, úrrá lenni magunkon. Minél inkább úrrá akarok lenni rajta, annál kevésbé sikerül, mert a tünetek csak jönnek és jönnek, az álmatlanság állandósul, az étvágy tovatűnik, stb....
Először is nekem borzasztóan derogál ez a probléma. Ezt fel kell fednem. Számomra az probléma a gyengeség egyik szinonímája, amitől nagyon hamar szabadulni kell. Leértékeltem magam azért, hogy ezt átélem, s ez csak tovább rontotta helyzetemet. Ezzel gyönyörűen fixáltam is azt, mert értékmérőmnek választottam azt, hogy ezt az egy dolgot ki tudom-e kerülni, vagy sem. Most már tudom - de még el is kell hinnem -, hogy ez egy butaság.
Így Beck és Emery tanítása szerint: elfogadni annyi, mint megtanulni, NEM küzdeni! Pontosítva nem a helyzet ELLEN kell küzdeni, hanem MELLETTE kell küzdeni a mindennapi élet kihívásaival. Ez fontos különbség, amely egyben nem jelenti azt, hogy beletörődünk a dologba. Az embernek át kell lépnie a saját árnyékát és teljesen meg kell változtatni a viszonyulását a problémához. Azt látom sok ember történetét olvasva, beleértve magamat is, hogy a legtöbben itt követik el a legnagyobb hibát, mert azonnal szabadulni akarnak - mondanom sem kell, érthetően. Másrészt az elfogadás a tünetek miatt is borzasztóan nehéz, mert ugye azokat az ember mindenhová magával viszi. Talán ez nem is hiba, csupán a mindennapi életben bejáratott küzdési stratégiák csődje, ami egy gyönyörű spirálba vezet, és nem értjük, hogy miért.
Megtanulni NEM küzdeni, ez nagyon nehéz! Elengedés...elengedés....lazítás...
To Cope with Anxiety, Remember A-W-A-R-E
(Megbírkózni a szorongással: Fogadd el!, Figyeld meg!, Tedd a dolgod vele együtt!, Ismételd a lépéseket!, Várd a legjobbat!)
The key to switching out of an anxiety state is to accept it fully. Remaining in the present and accepting your anxiety cause it to disappear.
A: Accept the anxiety. Welcome it. Don’t fight it. Replace your rejection, anger, and hatred of it with acceptance. By resisting, you’re prolonging the unpleasantness of it. Instead, flow with it. Don’t make it responsible for how you think, feel, and act.
W: Watch your anxiety. Look at it without judgment – not good, not bad. Rate it on a 0-to-10 scale and watch it go up and down. Be detached. Remember, you’re not your anxiety. The more you can separate yourself from the experience, the more you can just watch it.
A: Act with the anxiety. Act as if you aren’t anxious. Function with it. Slow down if you have to, but keep going. Breathe slowly and normally. If you run from the situation your anxiety will go down, but your fear will go up. If you stay, both your anxiety and your fear will go down.
R: Repeat the steps. Continue to accept your anxiety, watch it, and act with it until it goes down to a comfortable level. And it will. Just keep repeating these three steps: accept, watch, and act with it.
E: Expect the best. What you fear the most rarely happens. Recognize that a certain amount of anxiety is normal. By expecting future anxiety you’re putting yourself in a good position to accept it when it comes again.
Adapted from: Anxiety Disorders and Phobias: A Cognitive Perspective, by Aaron Beck and Gary Emery
------------------------------------------------------------------------------------
Fogadd el a szorongást! Üdvözöld, ne harcolj ellene. A visszautasításod, haragod, utálatod cseréld fel elfogadásra. Miközben megpróbálsz ellenálni, csak meghosszabbítod a kellemetlenség idejét, inkább csak ússz az árral. Ne tedd felelőssé szorongásod azért, hogy hogyan gondolkodsz, érzel, cselekszel.
Figyeld meg szorongásod! Szemléld minden itélet nélkül - nem jó és nem rossz, csak egy 0-10 ig tartó skálán pontozd le és figyeld meg, ahogyan változik. Tekints rá úgy, mint egy tőled független, különálló dologra. Emlékezz, nem vagy egyenlő a szorongásoddal! Minél jobban függetlenedni tudsz a szorongással kapcsolatos pillanatnyi érzéseidtől, annál jobban tudod megfigyelni a szorongást, mint egy külső szemlélő.
Tedd a dolgod a szorongásoddal együtt! Cselekedj úgy, mintha nem szoronganál. Működsz így is. Ha akarod, lassíts, de tedd a dolgod változatlanul. Lassan, normál tempóban lélegezz (8-16/perc - a szerk.) Ha menekülsz egy szituációból, a szorongásod csökkenhet, de a félelmed nőni fog. Ha kitartasz, mind a szorongásod, mind a félelmed csökkenni fog.
Ismételd a fenti lépéseket! Folytasd a szorongás elfogadását, figyeld meg és cselekedj vele együtt, amíg egy kényelmes szintre nem csökken, mert le fog csökkenni! Ismételd a három lépést: elfogadni, megfigyelni, cselekedni.
http://helpguide.org/mental/generalized_anxiety_disorder.htm
Na jó, akkor azzal kezdem, hogy OK, elfogadom, hogy az összes problémát én magam generálom. Tehát úgy is fogalmazhatunk, hogy ez az egész szorongósdi egy rossz szokás, egy tanult elem, ami nagyon mélyen bevésődött az első pánikrohamok által/óta.
Rendben van, hát ezek a pánik rohamok szép lassan elmútak. A szédülés is szűnt, elég rendesen, s ez a tény megvilágította az összefüggést a szorongással. Ugyanakkor, ha TUDOM, hogy ez így van, ha ÉRZEM, hogy ezt én csinálom, akkor miért nem tudok megnyugodni ténylegesen, miért nem alszom napok, talán hetek óta rendesen, miért vág belém olyan sokszor a szörnyű képzet, hogy: Megőrülök, jajj Istenem, rossz vége lesz!
A tudás és a belátás az nem ugyanaz? A zsigeri tudással van a baj? Nem tudom, s főleg szörnyű, hogy türelmetlen vagyok. Meg akarok szabadulni ettől az egésztől nagyon gyorsan. Miért? Mert kellemetlen, beszűkíti az életteremet. Nem szeretek eljárni ebédelni a munkahelyemen, nincs étvágyam, 5 hónap alatt fogytam majdnem 20 kilót, nem keresem a barátok társaságát, mert kényelmetlenül érzem magam velük, pedig amúgy imádok velük lenni. Ugyanez igaz a családra is. Dolgozom, otthon vagyok és futni járok, a többit hanyagolom.
De álljunk csak megy egy pillanatra. Ha a naphosszat eluralkodó, tárgytalan félelmet, miközben benne csücsülök, megpróbálom kívülről megnézni, azt látom, hogy lám-lám, semmi realitása nincs. Ha ez így van, felteszem a kérdést: mitől is félsz valójában? A válaszom: attól, hogy összeesek/megőrülök/nem tudok megszólalni stb. Erre a válasz: De hiszen ez nem történt meg eddig sem és ezután sem fog! OK, rendben, de akkor miért nem húny ki ez az alaptalan félelem? Próbálok lazítani, mozogni, becsületesen csinálom, akarom a gyógyulást, a kilábalást! Ha ez így van, akkor miért érzem, hogy csak rostokolok egy helyben?
Te, aki idetévedtél a blogra és okos vagy, hát írd le, hogy mi itt a hiba? Tényleg csak türelmetlen vagyok, és előbb utóbb lesz eredmény, vagy valahol még mindíg hibázik a gondolatmenetem?
Azt érzem, egyértelműen, hogy a félelmeket tápláló hiedelmeket meg kell kérdőjelezni. Gyakorlatilag egyfolytában, de pláne akkor, ha rám tör az érzés.
Egyáltalán minek ez az egész? Mire jó? Mitől is félek valójában? Azt tudom, hogy csak az érzés áll fenn, de nincs tárgya, nincs célja. Meztelen félelemérzés ez. Valami elhatalmasodott céltalan seb a lelkemben, aminek már nincs konkrét közvetlen oka, csak úgy ott van, önfenntartóan. És igen, bebizonyosodott, hogy a szédülés, bizony a szorongás része, velejárója, ereje összefügg a szorongás nagyságával még akkor is, ha sokszor úgy érzem, hogy nem szorongok, mégis szédülök.
Azért szorongok mert így gondolkodom, a félelem céltalanságának ez a bizonyítéka!
Tehát, Dr. Claire Weekes szavait nagyon komolyan meg kell fontolni és szüntelenül gyakorolni kell (ezt a pánik kapcsán fogalmazta meg, de ez is csak ugye egyfajta szorongás):
„mert ez a betegség nagy részben azon múlik, hogyan gondolkodsz, hogyan viszonyulsz a félelemhez, a pánikhoz. Látszólag az átélt érzelmek és érzetek adják a betegség alapját – csakhogy az, hogy hogyan érzel a gondolkodáson múlik” (Idézet: tulapanikon.blog.hu – Linux Fan, köszönet érte!).
Ez kapásból nem megy, nem is mehet, mert a félelem a zsigereimmé vált, hiszen ezzel keltem ezzel feküdtem, az emlegetett szint eltolódott. Egy biztos, másképp közelítek hozzá ez után.
Minden nap próbálok relaxálni az előbbiekben említett video segítségével. Néha jobb, néha semmilyen, de akkor is csinálom. Elkezdtem hinni abban - egyre jobban - hogy mi van, ha ezt tényleg én generálom. Ha ez igaz, akkor ezért lehet az, hogy egyre nyugodtabb vagyok, vagyis egyre kevésbé érdekel az a kellemetlen érzés, a szédülés, bizonytalanságérzés. Ha jön, hát jöjjön. Kellemetlen, sőt nagyon rossz, de mégis, elkezdett egy kicsit nem érdekelni. Ez borzasztóan jó érzés. Ugyanakkor minden nap futok 20-25 percet, nyugis tempóban. Nem szakadok szét, de becsülettel végigfutom a kört és legyőzöm magam, meg a hideget. Valahogy ezeknek a kis szertartásos küzdelmeknek van valamiféle kohéziós erejük, pici erőt adnak, még ha rosszul is vagyok, de apró győzelmet jelentenek még akkor is, ha a közvetlen hatásukat egyenlőre nem érzem. A mostani recept: B vitamin komplex 2x1, Magne B6 2x2, esténként Remotiv extra 1x1. Ennyi, semmi más. Ez megy néhány napja.
A jéghideg kéz a „lélek hőjének” az indikátora. Egyértelmű összefüggés van a kettő között az én esetemben, hiszen ha stresszes, szorongó, feszült vagyok, a kezem is hideg.
Érdekes, hogy régebben is ugyanez volt a helyzet és arra is emlékszem, hogy amikor aktívan megnyugtattam magam, a kezem néhány pillanat alatt felmelegedett. Ugyanakkor a többször említett szédülés is a szorongáskor erősebb. Nem mondom, hogy nyugodtnak vélt pillanatban megszűnik, de hiszen mostanában milyen is az a nyugalom? A nyugalmi szint is eltolódott az abszolút skálán, tehát a szédülés addig maradni fog, amíg az igazi, régi nyugalmi állapotot nem tudom elérni! Ennyi az egész. Ha jól belegondolok, hogy mennyire fontos is ez a szorongás, rájövök, hogy e nélkül élni nem lehet. Fontos azért, mert a történéseknek súlyt ad az által, hogy jelzi a jövőbeli hatásuk erejét. A lényegtelennek vélt dolgok miatt a legtöbbször nem aggódunk, a lényegesek miatt igen, így ezek miatt jobban is szorongunk, ilyen például egy egyetemi vizsga. Persze felborulhat az egyensúly akkor, amikor először lényegtelen, majd szinte megfoghatatlan tárgyú dolgok, történések miatt kezdünk el aggódni, szorongani, s nem is értjük, miért. A legfontosabb ebben az, hogy ezt a szorongást MI MAGUNK generáljuk, nem más. Ha ez így van, akkor TUDATOSAN MI TEHETJÜK helyre, a maga helyére a gondolkodásunkat, tehát egyes szorongásaink súlyát. Ez pusztán azért következhetett be, mert a szorongás szintünk egy felső határ felé közeledett bizonyos külső-majd belső történések hatására és ott szépen fixálódott. Ez olyasmi, mintha állandó fenyegetésre reagálnánk, s a végén a legkisebb beavatkozásra a maximális választ adjuk. Ezt azután lehet húzni hónapokig, évekig, semmi különös nincs ebben. Az állapot ettől kezdve önfenntartó, mert átértékeljük a kis ingereket, nagy ingerekké, s úgy reagálunk rájuk. Kicsit hasonlatos ez az allergiához, amikor az immunrendszer óriási beavatkozásnak, behatolónak vél egy pici pollen részecskét és megkeseríti ezzel a nyarat. A nagy kérdés az, hogy az általános túlreakciót, azt a kiemelt érzékenységi szintet hogyan lehet csökkenteni?
Úgy vélem, természetes az, hogy először nehezen, vagy akár úgy is tűnhet, hogy sehogy. Relaxálni elkezdeni nehéz, először is azért, mert nem tudom elengedni magam. Behunyom a szemem és azonnal mindenféle dolog eszembe jut, akár rágódok is rajta, miközben persze szédelgek is. Ezt gyakorolni kell, s talán tényleg igaz az, hogy nem hinni kell benne, hanem csinálni, gyakorolni és kész. Erről jut eszembe, hogy nem muszáj bebiflázni a kapott relaxációs „elnehezül a karom, a lábam” dumákat. Van az interneten is (youtube), az „autogenic” szóra rákeresve sok autogén relaxációs program, nyugis képekkel, csak ezt kell elindítani. Igaz, hogy angolul van, de hát nekünk pont az angol hidegvérre van szükségünk, nemJ? Azután pedig ott van a mozgás. Az 20-30 perc futás egy kis küzdelem, amely küzdelem épp elég ahhoz, hogy egy picit szenvedjünk alatta és el is fáradjunk, miközben legyőztük a távolságot és saját magunkat. Tehát így vagy úgy, de sikerélményt jelent. Először szinte semmit, aztán egy picit és így tovább. Kontrollt ad a test feletti győzelem a lélek felett is, és végtére is ezt a kontrollt keressük.
A hétvégét azzal töltöttem, hogy igyekeztem pihenni. Rettentően jól esett a szombati napon, hogy gyakorlatilag egész nap ágyban voltam, olvastam, tévéztem. Ez nagyon kellet, jól esett. Csak annyira mozdultam ki a lakásból, hogy fussak 20 percet, ami szintén nagyon jól esett. Miközben próbáltam tovább okosodni, hogy vajon mitől is szorongok, rátaláltam egy kitűnő definícióra: generalizált szorongás (angol rövidítése GAD). Az itteni leírástól elállt a lélegzetem, hiszen pontosan úgy hangzott, mintha rólam mintázták volna, íme néhány kiemelt mondat, amikkel találkoztam már magamon, vagy úgy érzem, illik rám:
„A kórkép elnevezésében, a 'generalizált', vagyis 'általános' kifejezés arra utal, hogy a többi szorongásos zavartól eltérően ennek a betegségnek nincsenek olyan jól meghatározható, markáns jellegzetességei, mint amilyenek például a pánikrohamok, vagy a kényszerek. Ezt az állapotot régebben is ismerte az orvostudomány, csak más elnevezésekkel illette.”
„Gyakori panasz a szédülés, ezt a harmincas életéveit elhagyó betegeknél gyakran spondylosis, discopathia következményének tartják.”
„Túlzott szorongás vagy aggodalom számos eseménnyel, körülménnyel, aktivitással (munka, iskola) kapcsolatban, legalább hat hónapon keresztül.”
„A kórkép legfőbb pszichopatológiai sajátossága a hétköznapi eseményekkel kapcsolatos, szinte folyamatos aggodalmaskodás, túlzott félelmek, szorongások. Ezek nem kötődnek valamely jól meghatározott tárgyhoz (mint az egyszerű fóbiáknál), bizonyos helyzetekhez (mint agorafóbiában, vagy szociális fóbiában) vagy tematikához (mint hypochondriában).”
„A személy nehezen tudja a szorongást kontrollálni.”
„A betegek általában maguk is belátják, hogy aggodalmaik valójában indokolatlanok, eltúlzottak. Az előzetesen rettegéssel várt eseményekre visszatekintve sokszor maguk sem értik, miért okozhatott az akkora szorongást számukra. Ennek ellenére a hasonló események várható bekövetkezése, vagy a már sokszor tapasztalt szomatikus szenzációk ismételt jelentkezése újra és újra előhívja szorongásaikat, aggodalmaikat.”
„Hiába emlékeztetik magukat arra, hogy a korábbi, hasonló helyzeteken minden különösebb probléma nélkül estek át, általában ezzel sem sikerül magukat megnyugtatniuk.”
„A szorongás, aggódás legalább három (gyermekeknél egy) az alábbiakból:
nyugtalanság, idegesség, feszültség, fáradékonyság, koncentrálási zavarok, gondolkodási
nehézségek, ingerlékenység, izomfeszültség, alvászavar.”
„A generalizált szorongók feszültsége, idegessége a környezeti ingerekkel szembeni túlérzékenységhez vezet. Ez az egyszerű, zavaró ingerektől (fények, zajok, szagok stb.) a komplex, szociális helyzetekig szinte mindent felölelhet. Sokszor panaszolják, hogy nehezen tudnak nyugton maradni, ellazulni.”
„A fáradtságérzés gyakran teljesítménycsökkenéshez vezet, a betegek energiátlannak érzik magukat, kisebb terhelésekre is kimerülnek. Úgy érzik, hogyha mindezt leküzdenék, sokkal többre lennének képesek, illetve szokásos napi tevékenységeik ellátása nem kerülne aránytalanul nagy erőfeszítésükbe.”
„A tünetek nem rohamszerűen jelentkeznek, mint a pánikrosszullétek esetében, hanem hosszabb ideig fennállnak.”
„Az ezekről panaszkodó személyek mindezeket valamilyen súlyos betegség (szívinfarktus, daganat stb.) kezdődő tüneteinek minősíthetik, ettől szorongásuk tovább nőhet, akár halálfélelemig fokozódhat. Fokozottan figyelik a testükből érkező jelzéseket, sokszor teljesen normális testérzésektől is megijednek, ezekről is azt hiszik, betegségre utalnak. Gyakran fordulnak emiatt háziorvosukhoz is.„
„A generalizált szorongásra a komplex elalvási-átalvási zavarok a jellemzőek. A betegek hiába érzik magukat fáradtnak, kimerültnek, alighogy lefekszenek, kimegy az álom a szemükből.”
„Pánikbetegségre jellemző a rohamszerű szorongás, a váratlan pánikrosszullétek, míg GAD-ban a szorongás nem elkülönült attackokban jelentkezik, hanem hullámzó intenzitással, de folyamatosan fennáll.”
Úgy látom, ez az. Megtaláltam az ellenséget, ami persze ebből következően én magam vagyok. Noha még nem jártam végig az orvosi vizsgálatokat teljes egészében, ha mégsem testi okról van szó, hát ez a probléma.
Mégpedig ez logikusan le is vezethető:
- létezett egy stressz helyzet tartósan, lelki ismereti válsággal kombinálva. Így éltem jó hosszú ideig, miközben észveszejtő munkával és egyéb módon zsaroltam a testem-lelkem,
- miután „normál” stressz reakciókkal nem tudtam levezetni a stresszt, hát júniusban pánikrohamban csúcsosodott ki, amiről azonnal nem lelki tényezőre, hanem organikus okokra gondoltam, aminek feltétlenül utána kellett járni, s ami oly ijesztő volt sokszor,
- az organikus okokat nem kizárva, de lassan megértettem, hogy végtére is a pánik tüneteket én magam generálom, tehát lassacskán úrrá lettem rajtuk, vagyis nem nagyon jönnek elő, ehelyett a folyamatos kétségbeesés és félelem uralkodott el rajtam, hiszen csak erre tudtam koncentrálni, csak ezen járt az eszem, különféle elméleteket gyártva és magyarázatokat keresve. Ehhez persze nagymértékben hozzájárul az egyes orvosok hozzáállása illetve a magyar egészségügy rendszere, hibái is. Ezek egésze indítja el az intenzív félelem érzetet, s ez az, ami stabilizálja is,
- ezért aztán a pánikot könnyen átalakítottam szorongássá, melynek nincs igazi tárgya, hacsak nem az, hogy félek a jövőtől, hogy vajon mi fog történni velem. Nem más ez, mint egy erőteljes negatív anticipáció a saját állapotommal kapcsolatban, hiába nincs is esetleg alapja,
Ha nincs organikus ok, akkor ez a helyzet. Ezzel a helyzettel meg lehet birkózni, hiszen a pánikroham is egyfajta szorongás és megbirkóztam vele, ez is csak egy szorongás, még, ha másfajta is. Ezért szédülök, ezért rossz a közérzetem és ezért félek gyakran a „semmitől”. A lényeg, hogy én generálom, én vetítem előre és ezért következik be. Látszólag borzasztóan egyszerű, de benne lenni nagyon félelmetes. Felismerni, elfogadni nehéz, de meg lehet fogni, ez biztos.
Léteznek bizonyos küzdési stratégiák. Azt hiszem, négy hónapja én azt választottam, hogy megértem a problémát, hogy feldolgozható legyen. Ennyi időbe telt idáig eljutni, és igen, nagyon kellemetlen volt és még ma is az. Ugyanakkor ez a magyarázat borzasztóan logikusnak tűnik, hát meglátjuk mire lesz elég J.
Visszatérve a szorongásra és a pánikra, mostanában – úgy egy hónapja - nem a testi érzetek felerősödése és az azokhoz rendelt „nagy baj van” érzés dominál, sokkal inkább a puritán szorongás. Talán maga szorongástól való félelem gerjeszti a szorongást. Ez úgy hangzik, mint „fából vaskarika”. Egészen egyszerűen a tankönyvi példa, miszerint a pánik nagyjából tíz perc alatt fejlődik és maximum fél óra alatt eléri a teljes intenzitását, úgy érzem, rám nem igaz. Spontán is rám tört többször, miközben semmilyen veszély nem fenyegetett, de nem mindig eszkalálódott nagymértékűvé. Inkább azt mondanám, a feszültség az, ami állandósult, mintha sosem lenne nyugtom. Mostanában kifejezetten rosszul alszom, s reggel nem vagyok kipihent. Feszültségben indulok el hazulról és így is érkezem. Ez az érzés nagyon megnehezíti a mindennapjaimat.
Minthogy úgy kezdtem, hogy igyekszem megérteni a dolgok logikáját, hát ez időben sem voltam rest, s igyekeztem magyarázatot találni a problémámra. Először is szeretném kizárni az organikus okokat, ahogy azt a kardiológiai kivizsgálással meg is kezdtem. Ez után, ahogy igyekeztem kiokosodni, megtudtam, hogy kullancs terjesztette Borrelia Burgdorferi baktérium okozta Lyme betegség is okozhat pánikot és személyiségváltozást. Elsőre úgy tűnt, ennek egyszerű utánajárni, hiszen egy vérvizsgálat alapján végzett szerológiai teszt elegendő a szervezet által termelt ellenanyag kimutatásához. El is mentem egy ilyen vizsgálatra, s hát bizony kiderült, az egyik ellenanyagtípust termeli a szervezetem, így mivel Lyme betegséggel sosem kezeltek, hát belekezdtem egy nagydózisú antibiotikum kúrába. Hogy mikor érhetett kullancs csípés, azt nem tudom. Típusos klinikai tünetet, mint az Erythema Migrans, azaz magyarul a vándorló bőrpír, ami kokárdaszerű folthoz hasonlít leginkább, sosem produkáltam. Ezenkívül a szintén jellemző ízületi-izomfájdalmakat sem produkáltam, amit igen jellemzőnek tartanak Lyme betegség esetén. Vannak olyan tanulmányok, amelyek kifejtik, hogy a Lyme-nak vannak kifejezetten csak neurológiai tünetei, amelyeket csak később követhetnek az ízületi panaszok. A Lyme betegséget korai stádiumban jól gyógyíthatónak tartják, de hát ki tudja, én mikor fertőződtem meg? S egyáltalán, ez a betegség ilyen módon aktívnak tekinthető-e? Ebben nem értenek egyet a szakértők, rengeteg vélemény van pl. az én diagnózisom mellett és ellen is. A legfőbb ellenérv az volt, hogy nem agyvízből mutatták ki a Borrelia érintettséget, hanem vérből, azaz a keringési rendszerből. A szakértők véleménye közötti ellentmondás abból is adódik, hogy egyesek azt gondolják, hogy a Lyme magától is meg tud gyógyulni, mások pedig ezt cáfolják, tehát, ha valaki fertőzött, azt szerintük kezelni kell és kész.
Ezen kívül egyes agyalapi mirigy vagy mellékvese rendellenességek is okozhatnak mentális panaszokat. Ehhez felkerestem egy endokrinológus magánrendelést, ahol is különböző hormonvizsgálatok elvégzését javasolta a doktornő, ezek közül az első vizsgálaton ugyan átestem, de sajnos laboratóriumi hiba miatt a tesztek elvégzése sikertelen volt, így ezeket meg kell ismételnem. Összességében talán a célzott hormonvizsgálat kizárhatja vagy megerősítheti a mellékvese vagy hipofízis betegségét.
Tehát, összefoglalva azt, aminek eddig utána tudtam járni, pánikrohamos, szédüléses szorongásos állapotot két fő tényező okozhat. Vagy tisztán mentális panaszokról van szó, vagy organikus okokról, melyek viszonylag behatároltak, de azért épp elég időt, azaz hónapokat el lehet tölteni aktív utánajárással – miközben igen rosszul vagyunk. Logikus lépés az, hogy először az organikus okokat próbáljuk meg kizárni, hátha kibökjük a kiváltó okot, s az esetleg megszüntethető – bár ez az út elég rögös, de talán kötelező.
Mindenesetre furcsa és ijesztő dolog az, hogy ha valójában tipikusan pánikszerű tüneteket mostanában csak igen ritkán produkálok, miért koncentrálok nehezen, miért érzek szorongást hosszú órákra akár napokra és miért szédülök, miért érzem, hogy valami megváltozott? Talán teljesen természetes reakció az, hogy aggódom a jövő miatt, aggódom azért, hogy valami változás indult meg bennem, ami tart valahová, de nem tudom hová. Aggódom attól, hogy valamilyen, az orvosok által észre nem vett betegség alakul ki bennem, szépen lassan, felemésztve az életemet. Őszintén szólva ebben a helyzetben nagyon nehéz optimistán tekinteni a jövőre. Mindezzel együtt meggyőződésem, hogy nem szenvedek depressziótól, örülök az életemnek, csak ez a nehézség a mindennapok vitelében nagyon nagy terhet ró rám.
Semmi mást nem szeretnék jobban, mint tisztán látni, megérteni, hogy mi a bajom. Csak a régi kis életemet akarom visszakapni a kontrollal együtt, ami olyan jó társam volt.
Egészen változatos és sokrétű érzet sereget szabadított rám az a júniusi este. Lehetne sorolni, hogy az óta mi minden történt, száraz ténysorokká összeszedve felsorolni az orvosok véleményét, javaslataikat, az elvégzett vizsgálatok eredményeit. Ezt most nem teszem meg. Sokkal érdekesebb, hogy most mit érzek. Hogyan kezdődhetett el ez az egész kínlódás? Mi kapcsolt át bennem egy kapcsolót egy pillanat alatt és változtatott meg minden viszonyulást a világhoz, s egyáltalán mi ragadta el a kezemből a kontrollt, amivel olyan jól tudtam élni. Ma négy hónapja, hogy először éltem át a pánikot és az intenzív félelmet.
Magabiztos voltam, sikeres a munkámban, s a legszebb, adtak a véleményemre, hallgattak rám a barátaim, kollégáim. Életem párja most is itt van mellettem, akit végtelenül tisztelek, értékesnek és gyönyörűnek tartok. Azért, hogy mellettem van, minden nap hálát adok az égnek. A szüleim szeretnek, nagyon is, talán jobb embernek tartanak, mint amilyen valójában vagyok, persze nekik mindig meg akartam felelni és nagyon szeretem őket. Felületesen talán az tűnhet ki mindebből, hogy túl sok okom nincs pánikolni – meg kell hagyni, szerintem sincs. Szerettem megérteni mindannak a logikáját, ami érdekelt, hát pláne igyekeztem mindabba beleásni magam, ami most történik velem, hiszen mindennek van oka, még ha elsőre – vagy talán sokadjára sem nyilvánvaló.
Manapság nem szeretek társaságba járni, nem az embereket nem szeretem, hanem a birkózást a szorongással, a szédüléssel, miközben elvileg oldottan lehetne kitárgyalni a világot. Nehezemre esik figyelni mindarra, amit mondanak, mert leköt a saját nyavalyáimra való figyelem. Kirekesztek másokat, ez az igazság, s valahol így önzővé is tesz ez a kínlódás. A munkában a teljesítményem a réginek csak árnyéka. Menekülök haza, amikor lehet, csak a szükséges minimumot teljesítem. Elintézem a napi dolgaimat, utánajárok, aminek kell. Ezekben a hétköznapi szituációkban nem érzem magam biztonságban, de a „kötelező” feladatokat végrehajtom, gépiesen, rutinnal. Azt hiszem, mostanában visszavonultam, amennyire lehet.
A pánikban és a pánikhelyzeteket összekötő szorongásban a fizikai tüneteken túl a legrosszabb az, hogy elveszítjük az érzést, miszerint mindent mi magunk irányítunk az életünkben. Az események és érzések úgy tűnik, saját irányt vesznek, s hát hogyne, kellemetlen irányt. A pánikhelyzetben történő internalizáció, azaz a fokozott befelé figyelés során minden testi történésemre felfigyelek, így ezek mind komoly jelentőséget kapnak. Így könnyedén elindulok az alagúton befelé, ami intenzív félelemérzetet alakít ki bennem, ez fixálódik akár órákra, napokra. Érdekes, hogy az eltelt négy hónap alatt különösen erős pánikhelyzet csak egyszer alakult ki, ezt tekintem száz százalékos erősségűnek. Ekkor otthon feküdtem az ágyon, jéghideg volt minden tagom, közben folyt rólam a víz, hevesen vert a szívem és nagyon féltem. Hogy mitől? Nem tudom! Egyszerűen attól, hogy valami nagyon rossz fog történni velem, ami beláthatatlan és nem lehet megakadályozni. Fontos, hogy ez is egyfajta befelé figyeléssel indult. Mindeközben teljesen világosan láttam, hogy nincs semmi baj, nem fenyeget semmilyen konkrét veszély. El is mondtam, hogy mit élek át. Minden kapaszkodó ellenére, amit a valóság adhatott, belül rettegtem. Ez után, hiába csillapodott az intenzív félelem, napokig szédültem, rosszul éreztem magam, minden érzékem a százszorosára erősödött és nagyon el voltam keseredve. Ügyetlennek, elesettnek, tehetetlennek és tompának éreztem magam, s azt fejtegettem, hogy mindez nagyon is látszik rajtam. Ezt megközelítő, talán kilencven százalékos erősségű élményem nagyon sok volt a kezdetek óta. Érdekes, hogy ezeket az élményeket közel állandósulva szédülés és bizonytalanságérzés kötötte össze. Ha nem is pánikolok, ez a szédülés szinte állandóan velem van, néha a szorongás felerősödik, majd enyhül, de úgy érzem, mindig velem van, ott lappang folyton. Azt is fontos megjegyezni, hogy a szédülésessel, bizonytalanságérzéssel telített periódusokban nem feltétlenül veszem a levegőt helytelenül, vagy csak nem veszem észre(?). Ez azért fontos, mert sokan azt mondják, hogy a helytelen, felületes légzés, a hiperventilláció, a vér oxigén-széndioxid egyensúlyának felbomlása okozhatja a szédülést. Ezt a köztes szorongást hullámzó félelemérzet jellemzi legjobban és egyfajta belső remegés, amikor az embernek a lelke rázkódik itt, legbelül a mellkasában.
A legrosszabb élmények központjában mindig az a félelem állt, hogy elveszítem a kommunikációs képességemet, hogy nem tudom majd elmondani, hogy mi a bajom, s hogy egyáltalán megőrülök, elveszítem a fejem. Ma már úgy gondolom, hogy a legfőbb táplálója annak, hogy ez az érzés felüti a fejét az, hogy sosem tudom igazán, hogy mit hoz a jövő – talán rosszabbodni fog ez az állapot, s valami visszafordíthatatlan irányt vesz? Ezt nevezem a kontroll elvesztésének. A kontroll azt jelenti számomra, hogy bizonyos korlátok között az ember cselekedetei – kivéve a fatális véletleneket - bizony igenis befolyásolják a jövőt, legalábbis a legközelebbi jövőt, a következő pillanatot. Ez normális esetben észrevétlen biztonságot ad, kapaszkodót jelent. Ezt veszítettem el! Ezen felül nagyon kellemetlenek az úgynevezett szomatikus tünetek, mint heves szívverés, emelkedett vérnyomás, ájulásérzés, szédülés, különböző szúrásszerű fájdalomérzetek a test legkülönbözőbb részein, zsibbadások, a koncentrációs képesség csökkenése, menekülésérzés, fantomérzés, mintha kívülről látnám magam, elidegenedés érzése, általános étvágytalanság. Az első kellemetlen élmény során csak a fizikai tünetekre koncentráltam, amire a magyarázat talán az, hogy az ember leginkább szervi okokat gyanít tünetei hátterében, azonnal azt feltételezi, hogy közelgő szívrohama lesz, stb. Előbb utóbb én is eljutottam kardiológushoz, aki lényegében mindent rendben talált a szívem és a keringésem körül. A szakirodalom azt mondja, hogy a pánik, szorongás kialakulásában lehet szerepe a gyermekkornak, a gyermeki élményeknek, vagy lehet szerepe genetikai tényezőnek, esetleg magának a habitusnak, vagy másképpen vérmérsékletnek. Nem tudom, hogy a gyerekkornak ehhez a mai állapothoz lehet-e köze, hisz mindenkinek megvannak a maga bajai a maga fiatalkorában és mégis kiheveri és kész, én is felnőttem, teszem a dolgomat, mint bárki más. Különben is, ez esetben sokkal jobbnak tűnik a jelennel foglalkozni, hiszen négy hónappal ezelőttig „semmi” bajom nem volt, hát akkor mi történhetett? Jut eszembe egy apróság, nekem mindig meleg a kezem, a legnagyobb hidegben is, hát egy ideje rendszeresen jég hideg, mint anno a vizsgadrukkok idején.
